Bese Gergő: Az események nem a véletlen művei

"Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, és a neheze még csak most következik" – osztotta meg gondolatait Bese Gergő, aki szerint az őt ért események nem a véletlen művei, hanem Isten szándéka. A korábbi plébános és kormánypárti influenszer a közösségi médiában fejezte ki háláját azoknak, akik mellette álltak a botrány kirobbanása óta.

Bese Gergő, aki korábban dunavecsei plébánosként szolgált, a Válasz Online és kormányközeli források szerint olyan dokumentumok alapján került reflektorfénybe, amelyek szerint melegpartikon vett részt, pornóoldalakra is felkerült az interneten, és férfiakkal ápolt tartós kapcsolatokat. A TikTokon aktív Bese köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt időszakban kiálltak mellette, és bocsánatot kért azoktól, akiket a zűrzavarban megbotránkoztatott vagy megbántott.

"Tizenegy évig Gergő atyaként vittem mindenkit közelebb az Úristenhez és a boldogságos Szűzanya szeretetéhez. Most Gergőként igyekszem ugyanezt tenni, mert hiszem, hogy minden, ami történt, nem véletlen, nem a véletlenek műve, az Istennek ezzel is szándéka van" – mondta Bese, aki arra kérte követőit, hogy imádkozzanak érte és egymásért.

A botrányra reagálva Bese elismerte, hogy hibát követett el. "Rászedtek, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem. Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el" – írta szombaton, hozzátéve, hogy elnézést kér mindenkitől, akit megbántott vagy csalódást okozott.

A történetét bonyolítja, hogy Bese a Fidesz sztárpapjának számított, többek között felszentelte Orbán Viktor hivatalát, a Karmelita kolostort, valamint a kormánypárti Pesti Srácok és Megafon irodáit is, és LMBTQ-ellenes cikkeket is írt korábban. A kalocsa-kecskeméti érsek nemsokkal azután már fel is mentette papi szolgálata alól, hogy a nyilvánosságban fény derült kettős életére.

A 24.hu-n megírták, hogy Bese gyerekbántalmazásban érintett iskolaigazgatót segített a dunavecsei egyházközség élére. A Pesti Srácok egyik legrégebbi munkatársa pedig elhagyta a szerkesztőséget, mert elfogadhatatlannak tartotta, hogy egyik kollégája a botrány kirobbanása után egyből elkezdte összemosni a homoszexualitást és a pedofíliát egy cikkében.

Bese Gergő a botrány kirobbanása óta szombaton állt először nyilvánosság elé. Közleményében arról írt, hogy rászedték, naivságát kihasználták, és elveszítette józan ítélőképességét. „Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam” – fogalmazott a plébános. Elmondása szerint papi szolgálatát, tanári munkáját a tőle telhető legjobb tudással és óriási energiával végezte, azonban ez a szolgálat most a felfüggesztésével véget ér. Bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben szeretne visszavonulni, elcsendesedni, bűnbánatot gyakorolni, és átgondolni az életét.

Akta terjed róla kormányzati körökben

Mint beszámoltunk róla, Bábel Balázs érsek Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól, miután a plébános melegpornóbotrányba keveredett. A felfüggesztést követően a vasarnap.hu szerkesztősége bejelentette, hogy ezzel megegyezően felfüggeszti Bese Gergő szerzői működését a lapnál.

A NER-es kötődésű katolikus pap melegpartikon vett részt, melegpornó-felületen szerepelt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.

Bese Gergő hosszú ideje mozog fideszes körökben, rendszeres résztvevője a Békemenetnek, és kétszer – 2022-ben és 2024-ben – is ő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort. A botrány kirobbanása után Orbán Viktor Facebook-oldaláról azonnal eltűntek az eseményekről készült képek.

Úgy tűnik, ezzel a botránnyal Bese Gergő végleg kiesett a NER kegyeiből, a Fidesz pedig a cancel culture módszeréhez nyúlva teljesen eltörölte a plébános emlékét, minden nyomot eltüntetve arról, hogy bármikor is közük volt egymáshoz.

A Válasz Online információi szerint a melegpornóbotrányba keveredett LMBTQ-ellenes plébános tevékenységéről aktát is készítettek, ami megjárta a legfelsőbb kormányzati köröket is. Állítólag kormánykörökben „a Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” esetként beszélnek az ügyről.

A kötcsei piknik résztvevői a Bese-ügyről szólva kifejezték, hogy ez a helyzet náluk nem fér bele, és felvetették a kérdést, hogy árthat-e ez az eset a jobboldal számára. A botrány kirobbanása után nem sokkal Bese Gergőt felmentették a papi szolgálat alól, ami a kormánypárti kötődéssel bíró plébános ügyének súlyát mutatja.