A mosómedve inváziója Magyarországon

Már két stabil gócpont biztosan kialakult hazánkban – a mosómedve inváziója elleni harc nem kecsegtet sok sikerrel. Az idegenhonos faj természeti és gazdasági károkat okoz, parazitákat, fertőzéseket terjeszthet, és nagyon is hajlamos városokba költözni. Hiába cuki, a mosómedvének semmi keresnivalója Magyarországon, igaz, nem ő tehet róla, hogy itt van. Egyébként pedig nem is azért mos, hogy tiszta legyen az étel.

A mosómedve világszerte ismert faj, a gyűrűs farkú, álarcos bandita sokak szívébe belopta magát. Az idill azonban csupán addig tarthat, amíg a Mosó Masák valódi őshazájukban, Észak-Amerikában végzik a dolgukat, kontinensünkön pedig legfeljebb vadasparkokban találkozunk velük. Manapság ugyanis a mosómedvék elterjedtek az egész világban, Európa nagy részén is, egyes államokban ugrásszerűen nő a vadon élő egyedek száma, és bár pontos felmérés nem készült, de Magyarországon is egyre nagyobb területeket népesítenek be. Inváziós fajként, ügyes opportunistaként hatalmas természeti károkat okozhat, miközben emberre is veszélyes, új paraziták terjesztésére is képes.

A mosómedvék kezdődő hazai invázióját megállítani hosszú távon valószínűleg nem lehet, már csak azért sem, mert folyamatos az utánpótlás. Küzdeni ellenük pedig azért is nehéz, mert a laikus tömeg gyakran védené, etetné őket, gondoskodna róluk, hiszen olyan aranyosak és jópofák. Ellenben egész évben vadászható faj, egyre gyakrabban szerepel az itthoni terítékeken, ám ez legfeljebb az egyedszám korlátozására elég.

Mindent megeszik

A mosómedvefélék családjába több faj tartozik, de maradjunk ennél a közismert fickónál, amúgy is ő a család névadó típusfaja. Észak-Amerikában őshonos, nedvesebb környezetben, lombhullató erdőkben van igazán otthon, fontos számára a víz közelsége. A ragadozók rendjébe tartozik, azonban mindenevő. Rendszertanilag semmi köze a medvékhez, bár egyik legközelebbi rokona az ormányos medve – ami egyébként szintén nem medve. A mosómedve súlya általában 5–7 kilogramm, testhossza 55–75 centi, amire jön még az akár 25–30 centis farok. Nem alszik téli álmot, hanem jókora zsírréteget halmoz magára, ezzel igyekszik kihúzni a legkeményebb, táplálékban szegény időszakot, amikor – jellemzően januárban – az aktivitása is erősen csökken. Alapvetően magányos állatként tartjuk számon, de a nőstény ellés után egészen a következő tavaszig együtt él 2–6 kölykével, miközben a hímek kisebb koalíciókat, bandákat alkothatnak.

Óriási károkat okozhat

Átfogó kutatás nincs erre vonatkozóan, de a behurcolt mosómedvék potenciálisan komoly fenyegetést jelentenek Európa élővilágára azzal, hogy rengeteg védett állatot elpusztítanak. A hazai zsákmányfajok számára ráadásul teljesen új veszélyforrást jelentenek, sokszor nincs ellenük alkalmazandó stratégiájuk. Gyakran megesik, hogy az idegenhonos fajok új hazájukban változtatnak a viselkedésükön, de a mosómedve egyik lehetséges kedvezőtlen hatását, a fészekprédálást például Katona Krisztián és kollégái terepi kísérletben már bizonyították az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziójának keretein belül.

Embert is fertőzhet

A rókához hasonlóan nagyszerűen feltalálja magát városi környezetben, sőt, kifejezetten élvezi annak előnyeit: míg természetes erdei élőhelyén átlagosan 8 példány él egy négyzetkilométeren, addig a városi egyedsűrűség ennek több mint tízszerese is lehet, Németországban mértek 100 állat/négyzetkilométer értéket is, de amerikai városokban még ennél is nagyobb sűrűséget regisztráltak. A faj városi térnyerését egyébként jól mutatja, hogy a köznyelvben nevezik trash pandának (kukázó panda) is: álarca miatt tényleg hajaz kicsit a pandára, és folyamatosan kukákban ücsörögve lehet vele találkozni. A mosómedve az opportunista állati viselkedés tankönyvi példája.

A vad mosómedve emberi környezetben a legkevésbé sem kívánatos. Terjesztheti például a kutyákra halálos szopornyicát, a minket is fenyegető veszettséget, illetve a mosómedve orsóférget, utóbbi az emberre nézve halálos kimenetelű parazitafertőzést okozhat.

Miért mos a mosómedve?

A mosómedve nem is mos. Legalábbis úgy nem, ahogy mi gondoljuk, hanem állandó vízben turkálásával egy olyan érzékszervét tökéletesíti, amit rajta kívül kevés ragadozó használ: a tapintását. A vízben matatva puhítja a bőrét, ami ezáltal érzékenyebbé válik, illetve, amikor látszólag szorgosan forgatva mos valamit, akkor valójában tanulja felismerni az adott tárgyat a mancsaival.

Emberi segítséggel hódított

Húsát sokan fogyasztják, prémje értékes, illetve házikedvencként is tartják/tartották – e három tényező következményeként pedig az emberek keresztül-kasul hurcolták a világon a XX. században. Ma már jelen van egész Észak- és Közép-Amerikában, Ázsiában, és Európában. Németországban az 1930-as években azért engedtek szabadon néhány párt, hogy színesítsék velük „a Birodalom” faunáját, változatosabbá tegyék a vadászatokat, és ugyanezen okból cselekedtek hasonlóan a Szovjetunió korabeli illetékesei is. Több országban létesítettek szőrmefarmokat, ahonnan természetesen történtek szökések, és nyilvánvalóan a háziállatként tartott mosómedvék közül is rendszeresen lógott meg egy-egy példány.

Százezres, milliós nagyságrend

Kontinensünkön tehát csaknem egy évszázada jelen van a mosómedve, de tömeges terjedése csupán az utóbbi évtizedekben kezdődött. Magyarországon még viszonylag kevés a mosómedve, az első észlelés 1982-ből a nyugati határnál fekvő Lövő község környékéről való, feltehetően Ausztriából kóborolt át egy példány, 1998-ban viszont már egy vemhes nőstényt fogtak egy gödöllői fácántelepen. Innentől kezdve pedig minden évben megjelenik a vadászati terítéken: 2020-ig átlagosan kevesebb mint 10 példány, majd attól fogva már 15–20.

A hazai tudományos eredmények és vadászati statisztikák alapján Pest és Bács-Kiskun vármegyében már kialakult egy-egy stabil gócpont, amelyek kezdenek összeérni. Tavaly Szabolcsban is lőttek mosómedvét, és állandó lehet a beszivárgásuk a környező országokból is. A cél leginkább a populációk féken tartása lehet vadászattal még akkor is, ha ez sokakban kelt negatív érzéseket. Maga az állat tényleg nem tehet semmiről, nem ő akart idejönni, és nem tudatosan dúlja fel az őshonos élővilág egyensúlyát. Fészkek kirablása, védett állatok és a termesztett növényeink elfogyasztása eredendően a mi lelkünkön szárad, és nekünk kell azt is felvállalni, hogy tegyünk ellene – hiába cuki a mosómedve, nincs helye sem az erdeinkben, sem a városainkban.