Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken arról tájékoztatta portálunkat, a frisshirek.hu-t, hogy a fiatalember először március 7-én jelent meg egy karancslapujtői háznál, amelynek ajtaját befeszítette. Az épületben értékek után kutatott és egy gázpalackkal távozott. Ezt követően egy másik családi házat is felkeresett, mivel tisztában volt azzal, hogy a tulajdonos hol tárolja az ingatlan bejárati ajtajának kulcsát. Innen egy nagyértékű szarvasagancsot lopott el.

A 31 éves férfi egy hét elteltével a helyi lakos ismét felkereste ugyanazt a két családi házat. Az egyik ingatlanba ismét ajtóbefeszítéssel jutott be, majd egy gázpalackkal és egy laptoppal együtt távozott. A másik családi háznál ez esetben sem volt nehéz dolga, ugyanis a kulcsot újból megtalálta a rejtekhelyen. Ez alkalommal karórákat, gázpalackot és egy agancsot vitt el onnan.

A rendőrök a forrónyomos intézkedések során a napokban Karancslapujtőn igazoltatták a férfit, akinél megtalálták az ellopott értékek egy részét – agancsot és karórákat. A helyi lakost elfogták, előállították és lopás megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A fiatalember elismerte a bűncselekmények elkövetését. A rendőrök a karancslapujtői lakos által ellopott laptopot és más értékeket szintén megtalálták és lefoglalták a gyanúsított ismerősénél, akinek azokat előzőleg értékesítette.

Fotó: police.hu