Hahn a Magyarországnak szánt uniós források befagyasztásáról szóló, jogállamisági aggályokra alapozott és az uniós költségvetés védelmét célzó európai bizottsági javaslatról folytatott EP-vitán közölte:

az uniós testület szeptemberben figyelmeztette Magyarországot, hogy aggályok merültek fel a jogállamiság helyzetével kapcsolatban. A testület szerint súlyos kockázata van annak, hogy az európai uniós pénzeket rendszerszerűen és szabálytalanul használják fel Magyarországon. A közbeszerzési eljárások nem szabályosak, és számos esetben érdekösszefonódások, korrupciógyanús helyzetek vetődnek fel az uniós pénzek felhasználása során.

Szavai szerint az Európai Bizottság úgy értékeli, hogy a magyar közbeszerzési rendszer hiányosságai miatt továbbra is fennál az uniós pénzek nem tisztességes elköltésének veszélye. Ezért a 7,5 milliárd eurót kitevő uniós kohéziós kifizetések 65 százalékának befagyasztását javasolta. Mivel az uniós pénzek felhasználásának legtöbbjéről közbeszerzésekkel döntenek, erre az intézkedésre szükség van - húzta alá.

Emlékeztetett,

Magyarország 17 jogalkotási javaslatot terjesztett elő, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Ha a javaslatok megvalósulnak, az előremutató hozzáállást tükröz majd a magyar hatóságok részéről, noha benyújtásukra az utolsó pillanatban került sor

- mondta az uniós biztos, majd

reményét fejezte ki, hogy a javaslatok megvalósulnak, az intézkedéseket érdemben fogják alkalmazni a magyar hatóságok.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője elmondta, hogy az EP "szélsőséges képviselői" folytatják az ideológiai zsarolást, és széthúzást szítanak. 


"Önöknek itt teljesen mindegy, hogy milyen intézkedéseket hajtunk végre. Önök egy politikai küldetést teljesítenek, amelynek az a célja, hogy a maguk szavaival élve: kiéheztessék Magyarországot és minden más konzervatív, nemzeti politikát folytató kormányt"

- fogalmazott Hidvéghi.  

"Önöknek semmi sem lesz elég addig, amíg Magyarországon kereszténydemokrata kormány van hatalmon. Ezért folyamatosan öntik az olajat a tűzre, támadnak, agitálnak, hazudoznak és fenyegetőznek. Mindezt sok millió európai polgár nevében határozottan visszautasítom"

- tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője azt hangoztatta, hogy

a magyar javaslatok csak az Európai Bizottság "elkápráztatását" szolgálják. A magyar kormány által létrehozni tervezett hatóságok és intézmények nem lesznek függetlenek, vezetői székeiben a kormánypártok kinevezettjei ülnek majd

- mondta. Az európai forrásoknak a magyar emberekhez a magyar önkormányzatokhoz és a magyar vállalkozásokhoz kell kerülniük - jelentette ki. 


Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában azt mondta, bár a magyar Országgyűlés elfogadta az Európai Bizottság által követelt reform-csomagot, ami a korrupcióellenes intézményrendszer megerősítéséről szól. A javaslatokat a Momentum frakció is megszavazta ‒ mi természetesen minden kis lépést támogatunk, ami a jó irányba mutat.

De azt gondolni, hogy ezek csodafegyvert jelentenek, önámítás.
"Valódi elköteleződést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás jelentene. A megoldás másik fontos eleme pedig az, amiért a mandátum kezdete óta dolgozunk: az uniós források kerüljenek közvetlenül az önkormányzatokhoz, kórházakhoz, iskolákhoz."

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a vitát követően magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta: 

akkor lesz jogállam Magyarországon, ha a pedagógusok szabadon kiállhatnak az igazukért!

"Neki az fáj", hogy a korrupció mellett kevés szó esett például a pedagógusok megfenyítésével és kormányzati ellehetetlenítésével kapcsolatban, holott a tanárok sztrájkjának korlátozása és a kritikus véleményüket kifejtők elbocsátása egyértelműen a jogállami normákba ütközik, akárcsak az uniós források korrupt felhasználása.

A politikus szerint Magyarországon akkor lesz igazi jogállam, ha a kormány nem lopja el az egészségügynek, a magyar oktatásnak, az önkormányzatoknak, a magyar embereknek járó uniós forrásokat és a pedagógusoknak joga van kiállni saját igazukért, saját érdekeikért.

Ujhelyi felhívta a figyelmet, hogy a forint árfolyama láthatóan és egyértelműen "együtt mozog" az uniós forrásokról szóló tárgyalások fejleményeivel, amikor kiderül, hogy a kormány "át akarja verni az Uniót", akkor láthatóan azonnal gyengül a magyar valuta az euróhoz és a dollárhoz képest; szerinte tehát, ha sikerül végre megegyezésre jutni a forrásokról, akkor a forint is erősödni fog.