A korrupciós botránya miatt idén év elején megbukó korábbi államtitkár, Völner Pál ügyvédként dolgozhat - derítette ki a Blikk. A Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásában ugyanis aktívra változott a státusza. A profilja szerint a politikus saját ügyvédi irodájában dolgozik, amelyben munkajogi és társasági jogi ügyekre fókuszál. A lap megtalálta magát az irodát is Nyergesújfalu főutcáján a helyi polgármesteri hivatal szomszédságában. A Blikk azt is kiderítette, hogy a helyiek szerint Völner keze alatt éghet a munka, ugyanis nagy a forgalom az iroda előtt.

Vannak, akiket nem zavar az a korrupciós botrány, amelybe a politikus megbukott.

Amikor az orgánum felkereste a helyszínt, az ajtó zárva volt ugyan, azonban egy kis idő múlva Völner Pállal is összefutottak, aki egy középkategóriás Fordból szállt ki. A kopogás után az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkára nyitott ajtót. Legalább is nyitott volna, mikor azonban a Blikk munkatársai bemutatkoztak, egy Viszontlátásra felkiáltás után rájuk csapta az ajtót, sőt még kulcsra is zárta.

Az nem meglepő, hogy Völnernek polgári foglalkozás után kellett néznie, hiszen az elmúlt években politikusként kereste a kenyerét. Továbbá nem rég derült ki az is, hogy a rendőrség a családja vagyonát zárolta. Völner Pál azzal vívta ki az igazságszolgáltatás haragját, hogy a gyanú szerint 83 millió forintot kapott - több részletben - a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, hogy manipulálja a végrehajtói kinevezéseket. Előzetes letartóztatást azonban nem rendeltek el.

A kép forrása: Facebook