Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üzbég kollégájával, Vlagyimir Norov-val folytatott egyeztetése után az MTI beszámolója szerint. A magyar külügyminiszter Budapesten fogadta minisztertársát, akivel egy három komponensű megállapodást kötöttek.

A sajtónyilatkozat szerint a közös atomprogramnak lesz egy technológiai lába, egy képzési komponense és egy kutatás-fejlesztési programrész.

A technológiai szekciót érinti az, hogy a most épülő üzbegisztáni atomerőműben komoly esély van arra, hogy speciális magyar hűtéstechnikát építsenek be. Ez a szabvány rendkívül hasznos lehet ott, ahol nincs elegendő víz a reaktorok számára kijelölt területen, márpedig ez esetben épp ez a helyzet - emelte ki Szijjártó Péter.

Az együttműködés képzési részén a tárcavezető azt értette, hogy Magyarország évi 170 felsőoktatási ösztöndíjas helyet kínál üzbég hallgatók számára nukleáris szakterületen. Végül a harmadik terület részeként a megállapodásnak elindul majd egy fűtőelemekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési program is, tekintettel arra, hogy Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelője - mondta a magyar külügyér.

A mostani energiaellátási válsághelyzetben a nukleáris energiaelőállítási kapacitások rendkívüli mértékben felértékelődnek, hiszen nukleáris energia nélkül Európában nem lesz biztonságos energiaellátás és nem lesz megfizethető energia sem

- emelte ki nyilatkozatában Szijjártó Péter, majd leszögezte, hogy a kormány Közép-Ázsia stabilitását kulcskérdésnek tekinti Európa biztonsága szempontjából, és ezt illetően Üzbegisztánnak mindig is kiemelt szerepe volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a térség rendszeresen komoly kihívásokkal néz szembe, a térség a nemzetközi terrorizmus melegágya, ahonnan rendszeresen migrációs hullámok indulnak ki, amelyre példa Afganisztán esete is.

Ha ezeket a veszélyes jelenségeket ott Közép-Ázsiában sikerül megállítani, akkor az európai kontinens biztonsága is sokkal kedvezőbb helyzetbe kerül, és erre most különösen nagy szükség van

- mondta el a külügyminiszter. Az átfogó nukleáris együttműködési programról Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök a nap folyamán ír majd alá közös nyilatkozatot.

A kiemelt kép forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala