A tárgyalásokhoz két fél kell

A tárgyalásokhoz két fél kell - válaszolta Peszkov arra a kérdésre, hogy lehetséges-e megállapodás a hivatalos Kijev részvétele nélkül. Vagy megvárjuk, hogy a jelenlegi elnök (Volodimir Zelenszkij) megváltoztassa az álláspontját, vagy kivárunk, amíg Ukrajnának olyan elnöke lesz, aki más álláspontot képvisel népe érdekében – mondta a Kreml szóvivője.

Peszkov arra reagált, hogy az ukrán államfő hivatalának honlapján kedden megjelent a kijevi Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács döntése, miszerint Zelenszkij nem tárgyal Putyin elnökkel. A szóvivő szerint Oroszország már a „különleges hadművelet” megkezdése előtt is elkötelezettje volt az ukrajnai helyzet diplomáciai rendezésének.

Musk rendezési terve pozitív kezdeményezés, de a népszavazásokat Moszkva lezárt ügynek tekinti

Kérdésre válaszolva kifejtette azt is, mit gondol az orosz-ukrán konfliktus Elon Musk milliárdos által felvetett rendezési tervéről. A szóvivő nagyon pozitívnak nevezte, hogy egy olyan személy, mint Musk békés megoldást keres az ukrajnai helyzetre.

Kijelentette, Musk sok hivatásos diplomatával ellentétben még mindig a béke megteremtésének módjait keresi, Oroszország pedig mindig is azt támogatta, hogy feltételei tárgyalások útján teljesüljenek. Ezek teljesítése nélkül azonban lehetetlen megteremteni a békét. Elon Musk sok elképzelése figyelmet érdemel. Ami azonban a népszavazást illeti, a lakosok már kifejezték véleményüket, és ez már nem változhat – mondta.

Az amerikai üzletember azt javasolta, hogy a jövőbeni megállapodás értelmében a Krím-félsziget maradjon Oroszország része, de a Donbasz térségében, valamint Herszon és Zaporizzsja megyékben tartsanak új népszavazásokatt az ENSZ égisze alatt. Biztosítsák továbbá a Krím vízellátását, Ukrajna pedig semleges ország legyen a jövőben.

A nyugati média, a nyugati politikusok, államfők most túlzásba viszik a nukleáris retorika gyakorlatát. Mi ebben nem akarunk részt venni - mondta Peszkov, miután arra kérték, hogy kommentálja a londoni The Times című napilap cikkét. A cikkben az áll, miszerint a NATO figyelmeztette a szövetség tagjait, hogy Oroszország atomkísérleteket hajthat végre a Fekete-tengeren, Ukrajna szomszédságában – írja az MTI.

Kép: MTI