A Telex tudósítása szerint a főpolgármester-helyettes kijelentette, nem akarnak abba a hiába esni, amibe a kormány, az iskolák esetében, ezért nem minősítette a sztrájkolókat. Hozzátette, megértik a munkavállalókat, a megérkezett rezsiköltségek valóban lenullázták a béremelést amit az idén kaptak.

Kiss közölte, ha a tárgyalások eredménytelenül zárulnak, vagy tovább tart a sztrájk, akkor a katasztrófavédelemhez kell majd forduljanak, hogy ők vegyék át a hulladékszállítást. Határidőt szerda estig adtak, ha addig nem lesz megállapodás, akkor a katasztrófavédelemhez fordulnak majd, a BKM már megtette az ezzel kapcsolatos tájékoztatást a katasztrófavédelem irányába. Kiss elmondta, hogy szükség esetén a céleszközöket biztosítják majd a szemétszállításhoz.

A főpolgármester-helyettes szót ejtett arról is, a tárgyalóasztaltól egy megrendelő hiányzik, aki az állami kukaholding. Kiss elmondta, hogy ez az állami cég 5 milliárddal kevesebbet hagy a BKM-nél, mint amennyit megkeresnek a hulladékszállítással. Az idei béremelést is csak fővárosi forrásból tudták megoldani, ezért a kukaholdinghoz fordulnak, hogy biztosítsák a hiányzó költségeket. A BKM vezérigazgatója kérte, hogy csatlakozzanak a tárgyaláshoz a kukaholdingosok.

A sztrájkolók körében előkerült 400 ezer forintos bérígéretről a főpolgármester-helyettes szerint ők nem tudnak. Elmondta, a bruttó átlagbér bruttó 280 ezer forint körül van, így ha a követelés szerint nettó 350-400 ezer forintra emelnék a béreket, az közel 86 százalékos emelést jelentene, ami a mostani bérnek közel a duplája./.../

A főpolgármester szerint bekövetkezett az, amiről hónapok óta beszélnek: Európa legmagasabb inflációja, az „olcsó orosz gáz” kormányzati hazugsága, a rezsiköltségek elszabadulása, az éveken át elherdált és ellopott adóforintok hiánya most megélhetési válságba sodorja az embereket, és súlyos működési gondot okoz Budapestnek.

„A hulladékszállításban dolgozó munkatársaink egy része ma reggel sztrájkba lépett. Azért ma teszik ezt, mert sokuknak megérkezett az első megemelt rezsiszámlájuk. Az elszabadult infláció mellett az egekbe szökő rezsiköltségek súlyos megélhetési gondot okoznak. Az idei 15 százalékos béremelés és a mintegy 280 ezer forint, amit az hulladékkezelésben dolgozók átlagosan keresnek, nem fedezi a megnövekedett költségeiket. Az övékét sem, másokét sem” – írta.

Úgy folytatta, a főváros a hulladékszállításban a Kukaholdingnak nevezett állami cégszörny alvállalkozója, amely egyszerűen nem fizeti meg a budapestiek által befizetett szemétdíjat: az elmúlt 3 évben az állami Kukaholding 15 milliárd forintot nem adott vissza Budapestnek.

Karácsony szövetséget ajánl az dolgozóiknak: „álljunk ki közösen azért, hogy az állami Kukaholding adja vissza Budapestnek, amivel tartozik, és akkor nem csak akarunk, de tudunk is az inflációtól és rezsiemeléstől sújtott dolgozóknak segíteni.”

(kép: Getty Images)