Ovádi Péter:

csak úgy tudunk előre haladni, ha közös ügyünkké tesszük az az állatvédelmet
Politikán felül kell az állatvédelmet képviselni, és csak úgy tudunk előre haladni, ha közös ügyünkké tesszük az állatvédelmet

- hangsúlyozta Ovádi Péter, a terület kormánybiztosa október 4-én, az állatok világnapján a budapesti Erzsébet téren tartott sajtótájékoztatón.

Az állatvédelemért és állatkertekért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az állatok világnapját világszerte 1931 óta, Magyarországon 1991 óta ünnepeljük Assisi Szent Ferencre emlékezve, aki minden állat védelmét tűzte ki maga elé célul.

Mint mondta, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról szóló törvényjavaslatot szimbolikusan az állatok világnapján tárgyalták, a sajtótájékoztatóra a parlamenti vitáról érkezett. Kiemelte, hogy az állatvédelemről szóló párbeszéd szakmai síkon folyt.

Hangsúlyozta: az állatvédelem gerincét a civil szervezetek adják. A kormányzatnak nagy szüksége van véleményükre, tapasztalatukra, hiszen több éve, évtizede tesznek az állatvédelemért.

"Megpróbáljuk minden olyan döntéshozatalba becsatornázni őket, amely előrébb viszi az állatvédelmi ügyet"

- mondta, példaként említve a Btk. állatvédelmi tárgyú szigorításait.

Ovádi Péter a kormány üzeneteit tolmácsolta:

  • közös ügyünk az állatvédelem,
  • menhelyről fogadjunk örökbe állatot,
  • a haszonállatoknak is jár a tisztes élet,
  • a vadon élő állatok védelméről is beszélni kell.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít az élővilág védelmére

A biológiai sokféleség az élet alapja, megőrzése alapvetően fontos a természeti rendszerek működőképességének biztosításához, amely az élőhelyek megóvásával, helyreállításával és a vadon élő állat- és növényfajok védelmével lehetséges - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel kedden, az állatok világnapja alkalmából.

A nemzeti parkok igazgatóságai 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület vagyonkezelői. A kezelési és génmegőrzési szempontból is kiemelkedően fontos őshonos állatállományok nagysága meghaladja a 14 ezres egyedszámot, amely 2010-hez viszonyítva 45 százalék feletti növekedést jelent.

A vadon élő állatfajok hazai állományainak élőhelyükön történő megőrzése érdekében egy, az AM által koordinált, európai uniós finanszírozású projekt keretében elkészült a madárfajokat veszélyeztető elektromos szabadvezetékek aktualizált országos térinformatikai adatbázisa. Az aktív védelmi intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt néhány évben több mint 100 ezer hektáron javult az élőhelyek állapota.  Az AM aktívan részt vesz és elkötelezett a veszélyeztetett fajok védelmében is. Ezek kereskedelmét a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora, CITES) szabályozza. 

Varga Judit: az állatvédelmet erősíti majd egy új alapítvány

Alapítványt hozna létre az állatvédelem erősítése, fejlesztése érdekében az igazságügyi tárca Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány néven. A felelős állattartásra nevelést és a civil állatvédelmi szervezeteket is segítő alapítvány létrehozásának jogi kereteit teremti meg a tárgyalt javaslat.  A szervezet számára a kormány biztosítja majd a szükséges forrásokat. Az alapítvány szakmai alapon, a területen dolgozó civil szervezetek bevonásával kíván szemléletformáló, tájékoztató, a gyermekek állatvédelmi oktatását segítő munkát végezni. Emellett a szervezet számos közhasznú tevékenységet is ellát majd - sorolta.


Konzultációt indítottak az állatvédelemről, amelyet több mint 260 ezren töltöttek ki. Megszületett Európa egyik legszigorúbb állatvédelmi törvénye, amely a többi között kibővítette az állatkínzás minősített eseteinek körét. A kormány segíti az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket, emellett kormánybiztos monitorozza a területet és segíti annak fejlesztését.
"Bogáncs, Kele, Bagira, Vuk és Lassie a könyvekben. Micó, Mamusz, Rex és Bodza az udvarokban. Pogó és Zsömle pedig nálunk a kertben"

- írta Novák Katalin.

Orbán Viktor idén Lukréciát mutatta meg

Gyurcsány Ferenc is posztolt:

"Nem hiszem, hogy Zsazsa igazán tudja, hogy ma van az állatok világnapja. Neki minden nap ilyen boldog az arca:)"

Kovács Zoltán államtitkár profilképet, borítóképet cserélt, és még egy másfél perces videót is megosztott kutyáival. Hogy fér össze a vadászkiállítás megrendezése a tömött állatokkal és agancsokkal és az állatszeretet? Ő biztos tudja, mi csak találgathatunk.

A videóból kiderült a videóból, hogy ma nyolcéves az államtitkár legidősebb kutyája, Hunyor, és Kovácséknál valójában minden nap olyan, mint az állatok világnapja, hiszen három kutyával élnek együtt.

"Stitch, a „kalapácsfejű”, családunk leghűségesebb bajtársa"

- írta Németh Szilárd.

Ma van az állatok világnapja! Ne csak ma, hanem egész életünk során óvjuk őket, vigyázzunk rájuk! A háziállataink családtagok, az irántuk táplált szeretetünket adjuk meg a természetben élő összes állatnak, vigyázzunk az élőhelyeikre, bármerre is járunk, bárhol is élünk. A képen Masni még csak pár hónapos, de azóta is bearanyozza az életünket.

- írta bejegyzésében Kunhalmi Ágnes. 

Résztvevők az állatok világnapja alkalmából tartott budapesti rendezvényen, az Erzsébet téren 2022. október 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd